Smetana Ágnes üvegvázái a Párisi Galériában!

Smetana Ágnes üvegvázái a Párisi Galériában!

Egy női üvegszabó vallomásaiSmetana Ágnes 1980- 1985 között tanult a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mesterei Horváth Márton és Bohus Zoltán voltak.Munkáit a szecesszió stílus és formavilága inspirálta: a kanyargós indás növényi- és virágmotívumok. Színei és vázáinak formavilága a természetből indul ki és nagy mesterségbeli tudásának köszönhetően szinte festménnyé válnak.

Smetana Ágnes tudását és munkásságát számos elismeréssel díjazták az évek folyamán:1987

  • Artunion-díj1989
  • Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjű
  • Baranya Megyei Tanács díja • Veszprém Megyei Tanács díja1990
  • Moholy-Nagy László formatervezői ösztöndíj
  • II. Pest Megyei Tárlat, I. díj, Szentendrei Képtár, Szentendre1996
  • Ferenczy Noémi-díj

A továbbiakban, ahogyan Smetana Ágnes nevezi ömagát: egy női üvegszabó vallomásai következnek:"

A természetfölötti egykoron magunkra hagyott. Azóta a magányos tekintet a kéklő eget kutatja - és nem remél. Csodára vár, miközben házat épít, fát ültet, asztalt terít, születik és meghal. Jó kedvében, szükségben teremt, ahol kell vigasztal. Betelepíti, otthonossá varázsolja világát, hogy örömét lelje benne, hogy másoknak is örömét adja. "Az ember emberbül van." - A természetben jár és őrzi annak nyugalmát. Minden ember egy csoda, hát lásd meg a csodát te is ember. Ha eljön a sötét, és szétterül a csend, elhallgatnak a fák, meghallod énekem. Tiéd a világ, a nap téged is átölel. Boldogságod a földtől az égig ér, hát most lelkesíts most készítsd el munkád, és adj hitet, erőt, mert én is csak egy vagyok.....talán egy felhő a nyári égen - észrevétlen, - és tovaúszom. A világ, a természet otthonod. Őrizd, tedd barátságossá, hogy jól érezzük mi együtt itt valamennyien e bolygón magunkat. A világ itt is, ott is összeér. Lenn is, fenn is.""Minden nap ünnepet ül a természet. Ruháját váltogatja, és tükörbe néz - a szemedbe és szemembe. A kék égen a lassan elbomló felhők megint tavaszt ígérnek. Hosszú volt a tél, a kalitkába zárt gondolatok újra repülnének. Iderebben mellém egy madárszerű érzés, és megpihen kertemen. Egy pillanatra minden tökéletesen egész. A föld alatti csendben duzzadó hagymák készülődnek, és hol tegnap még avar szürkült, ott ma zöld szuronyok égre törnek.

Egészen különös minden... az újjáéledés. Nyújtózkodik benned és bennem is a sápadt napsütésben éledőtermészet. Múzsáim lettek hóvirág, krókusz, tulipán, ibolya és lobbanékony színével a magnólia. Mindegyik szépségével fogva tart. Örömre hív a művészet Lelke, ünnepelj velünk te is!"